2010. január 31., vasárnap

RAW alapok 1. -egyszerű karkötő fűzése

Ugyan a honlapra is feltettem, de azért ide is bemásolom hátha valaki itt bukkan rá.
A fényképezgetést most kísérletezem ki mert most kaptam új képet, de azért a lényeg jól látszik.

RAW alapok, azaz szembefűzés

A RAW technika segítségével gyorsan készíthetünk mutatós karkötőt.
A RAW, (angolul right-angle weave) szó szerint derékszögben való fűzést jelent, azaz a fonal mindig derékszögben halad a gyöngyökön átfűzve.
Általában szembefűzéssel haladunk két szállal, de van, aki egy szállal szokta a RAW alapot megfűzni. Az instrukcióban végig két szállal fűzünk, a szembefűzés pedig azt jelenti, hogy bizonyos helyeken (gyöngyökön) mindkét szállal átfűzünk mindkét tűvel és a tűk „szembetalálkoznak.”

Felhasznált alapanyagok:
6 mm-es üvegtekla
4 mm-es cseh csiszolt gyöngy
11/0-s japán kásagyöngy
S-lon gyöngyfűző cérna
Az alapanyagok megvásárolhatóak a Gyöngykuckóban.

1. Mivel a szál mindkét végével fűzünk, ezért mindkét oldalra tegyünk gyöngyfűzőtűt, majd vegyünk fel 4 szem tekla gyöngyöt. A negyedik szem teklán mindkét tűvel fűzzünk át. Az egyik tűvel az egyik irányból, a másik tűvel a másik irányból hogy szembe találkozzanak. Miután meghúztuk a fonalat a gyöngyök egy kis virágba rendeződtek. (1-2 kép)




2. A karkötő alapja négyes egységekből áll. Mivel egy tekla már van (az alsó), ezért csak három szemet kell a továbbiakban fűzni. Az egyik oldalra felveszünk –legyen mondjuk a jobb- 2 teklát, a bal oldalra 1 szemet. Ezután a bal oldali szállal (amin csak az 1 tekla volt) átmegyünk a jobb oldali szál második tekla gyöngyén. Ebben a szemben találkoznak a szálak.
A szálakat meghúzva, a helyükre kerülnek a gyöngyök. (3-4 kép)




Így haladunk sorról-sorra míg a kívánt hosszúságot el nem érjük. Ha készen van a karkötő alap megfűzzük a tetejét is a csiszolt gyöngyökkel.

3. Mindkét oldalra felveszünk egy-egy szem csiszolt gyöngyöt. Majd az egyik oldalra (pl. jobb) felveszünk egy szem 11/0-s kását. A 11/0-s kásán szembefűzünk, azaz átfűzünk a másik szállal is a másik irányból. (5-6 kép)



4. Mindkét szálra felveszünk egy-egy szem csiszolt gyöngyöt, majd a kész „egységet” ráhajtjuk a teklákra, a munka aljára. Ez úgy történik, hogy az alsó vízszintes teklán átöltünk mindkét szállal, egyikkel jobbról a másikkal pedig balról. (szembefűzünk) (7-8-9 kép)


5. Megint felveszünk mindkét szálra egy-egy csiszolt gyöngyöt a jobb oldalra egy 11/0-s kását is, majd a 11/0-s kásán átfűzünk a másik (bal oldali) szállal is szemből. (10-11 kép)



6. Mindkét oldalra felveszünk egy-egy szem csiszolt gyöngyöt, majd az alsó teklán átfűzünk. A jobb és a bal oldali szállal egyaránt. (a jobb oldali szállal jobbról-balra, a bal oldali szállal balról-jobbra) (12-13 kép)



7. Így haladunk míg a munka végére nem érünk.

4 megjegyzés:

  1. Szia!

    Jók lettek a fotók, még én is eligazodom rajta hehe.. :)
    Jól láttam a profilodban a bellt? Csak nem a kettlebellről van szó? ;-)

    Üdv: Betti

    VálaszTörlés
  2. 3/4 7 az borzasztó korán van! Nem csoda hogy a kisember mellől nehéz ilyen korán kimozdulni :-)
    Ki az instruktorod egyébként?

    VálaszTörlés
  3. Szia!

    Ide is lehet írni, de ha elárulod, hogy az info@gyongykucko.hu cím mögött te rejtőzöl-e, akkor éppen azon is lehet erről-arról beszélgetni.
    Nemrég kaptam meg egy sms-t, hogy a 1130-as rendelést elhozták a boltodból :-)

    VálaszTörlés
  4. Szeretném elkészíteni, nagyon szép!

    VálaszTörlés